Magyar plakáttörténet

 

Az alábbi szöveg a magyar plakáttörténet hat fontos fejezetébe nyújt betekintést. Azok számára, akik mélyebben is szeretnék megismerni a magyar plakát történetét, az alábbi könyveket ajánljuk:

  • Bakos Katalin: 10 x 10 év az utcán - 1890 - 1990
  • 100 + 1 éves a magyar plakát (1986) (kiállítási katalógus)
  • Szántó Tibor: A magyar plakát
  • A magyar plakát 1885 - 2005 (album)
  • A modern magyar kereskedelmi plakát 1924-1942 (kiállítási katalógus)
  • A mai magyar plakát (1986)


1. A kezdetek - Szecesszió és Vörös propaganda (1885 - 1919)

A magyar plakát története 1885-ben kezdődött, a Városligetben rendezett Általános Kiállításhoz kapcsolódóan, melynek népszerűsítésére Benczúr Gyula, a kor elismert festője készített plakátot. Ez volt az első magyar plakát. Benczúr munkáját számos negatív kritika övezte: a túlzsúfolt kompozíció inkább egy barokk dokumentumra hasonlított, mintsem egy modern plakátra. A magyar plakát történetében az áttörést az 1898-ban az Iparművészeti Múzeumban megrendezésre kerülő Modern művészet című nemzetközi kiállítás hozta el, ahol a legjobb európai grafikusok plakátjaiból összeállított válogatás is kiállításra került. A kiállítás a magyar grafikusok és festők számára is egyértelművé tette a plakáttervezés sajátos vizuális nyelvét és alapelveit: a kép és a szöveg egysége, az áttekinthető, dinamikus kompozíció és a funkciónak alárendelt esztétikum azok az ismérvek, melyek egy igazán jó plakátot jellemeznek. A kezdetekben a szecesszió volt az a stílus, mely tökéletesen megfelelt a plakát céljainak és funkciójának. Az első kiemelkedő plakátokat a korszak elismert festői készítették, leginkább kiállítások népszerűsítésére. Vaszary János, Rippl-Rónai József és a nagybányai művésztelep festői, mint például Ferenczy Károly vagy Iványi-Grünwald Béla mind meghatározó alakjai voltak a magyar plakáttörténet első évtizedeinek.

A szecesszió időszakában a plakátgrafika két kiemelkedő alakja Faragó Géza és Bíró Mihály voltak. Két teljesen eltérő karakter: Faragó a dekoratív szecesszió mestere volt, stílusa leginkább a cseh plakátművész, Alfons Mucha stílusához hasonlítható, míg Bíró Mihályt a hatásos propaganda plakátjai tették emlékezetessé. Faragó évekig dolgozott Mucha párizsi stúdiójában, majd onnan hazatérve tette le a szecesszió alapjait a plakátművészetben: lélegzetelállító plakátjain sokszor jelenített meg elegáns, gyönyörű nőket légies rajzok és pasztell színek segítségével. Leggyakrabban visszatérő témája a pesti éjszakai élet, de a karikatúrák sem álltak messze tőle: a társadalom tipikus szereplői (katonák, arisztokraták, hölgyek és papok) sokszor vicces karakterekként köszöntek vissza munkáin.

Bíró Mihály munkái már saját korában nemzetközi elismerésnek örvendtek. A mai napig a magyar plakátművészet egyik legmeghatározóbb mesterének propaganda plakátjait erős baloldali-proletár meggyőződés jellemzi. Leghíresebb alakját, a később sokszor visszatérő vörös kalapácsos embert 1912-ben a Népszava számára hívta életre. Propaganda plakátjai mellett Bíró számos, a korában meghatározó kereskedelmi plakát alkotója is volt (Palma cipősarok, Gyerünk az Edison Mozgóba). Mindezek mellett számos plakátot tervezett a Szociáldemokrata Párt számára is, melyek ma a legkeresettebb munkái közé tartoznak. A politikai plakát műfaja újkeletű volt az 1910-es években és ennek alapjait kétségkívül Bíró Mihály tette le. 1919-ben a rövid életű, mindössze 133 napig tartó Tanácsköztársaság megbízásában dolgozott és tervezett plakátokat, így annak bukása után emigrációra kényszerült. Karrierje ezután külfödön folytatódott: Ausztriában és Németországban.

Az 1910-es években a mozi kedvelt időtöltés volt, mely magával hozta a moziplakátok iránti igényt. A filmaplakátok egyik nagymestere Földes Imre volt, aki sokszor dolgozott együtt Sátori Lipóttal. Mindketten gyönyörű plakátokat készítettek a kor híres némafilmjeinek.

Az 1910-es évek közepére a plakát a tömegkommunikáció eszköze lett. A szecesszió mellett új tendenciák jelentek meg: a Németországból eredő Sachplakat a reklámozott termék megjelenítésére koncentrált, ekkor jelentek meg az avantgárd első hullámai is, de további, kibontakozóban lévő művészeti irányzatok is hatással voltak a plakátművészetre. Az első avantgárd művészeti csoportok az 1900-as és 1910-es években jöttek létre: a Nyolcak és az Aktivisták - utóbbi a modern plakátművészet szószólójaként. Bortnyik Sándor a Ma című folyóirat kiállítása számára tervezett kiemelkedő plakátján például már tetten érhetőek a kubizmus, az expresszionizmus és a futurizmus hatásai. 

Az 1914 és 1918 közötti időszakot az első világháború határozta meg: a propaganda stratégiai kérdés lett, a plakátok háborús kölcsönöket, jótékonysági eseményeket, illetve a háborúhoz kapcsolódó könyveket és szuveníreket népszerűsítették. Az 1919 március 21-én kikiáltott Tanácsköztársaság a politikai plakát rövid életű aranykorát hozta el. Az új kommunista vezetők számára a propaganda kiemelt fontosságú volt: rengeteg plakátot rendeltek a kor kiemelkedő avantgárd művészeitől, melyek nagy példányszámban és nagy méretben kerültek nyomtatásra. Ekkor született meg a két, mára klasszikusnak számító propaganda plakát: Berény Róbert, a Nyolcak művészének Fegyverbe! Fegyverbe! című munkája és az Aktivisták csoportjához tartozó Uitz Béla Vörös katonák előre! plakátja. De a kor olyan kiemelkedő festői, mint Nemes-Lampérth József, Kmetty János vagy Pór Bertalan szintén kiemelkedő plakátokat terveztek, akárcsak - többek között - Bíró Mihály, Dankó Ödön, Vértes Marcell vagy Szilágyi Jolán.

A Tanácsköztársaság bukása után Horthy Miklós vette át a hatalmat és ezzel együtt szinte minden művész emigrációra kényszerült a Tanácsköztársaság ideje alatt betöltött szerepük miatt. Az új rendszer propaganda plakátjainak meghatározó alakja a művész és sportoló Manno Miltiades volt, aki számos plakátot készített a jobboldal és a szélső jobboldal számára egyaránt.

Faragó Géza: Gólya Áruház (részlet)
Faragó Géza: Gólya Áruház (részlet)

A korszak kiemelkedő művészei:

  • Faragó Géza 
  • Bíró Mihály 
  • Tuszkay Márton 
  • Sátori Lipót 
  • Földes Imre
  • Bardócz Árpád
  • Vértes Marcell
  • Vaszary János
  • Rippl-Rónai József
  • Mosonyi-Pfeiffer Hellmann
  • Berény Róbert
  • Uitz Béla
  • Dankó Ödön
  • Tábor János


2. Art deco & modernizmus (1920 - 1944)

A Tanácsköztársaság bukása után, a Horthy-rendszerrel egy időben egy új fejezet kezdődött a magyar plakát történetében. Az emigrációra kényszerült művészek csak 1925-ben, az általános amnesztia kihirdetése után térhettek vissza az országba. Visszatérésükkel a külföldön megismert legújabb nemzetközi művészeti irányzatok által hozott friss szemlélet változást hozott a magyar plakátművészetbe.

Kassák Lajos, Bortnyik Sándor és Berény Róbert voltak a modernista plakátgrafika hazai úttörői. Bortnyik korábban Kassák köreinek volt a tagja, majd az emigráció során Bécsben 1922-ig a MA folyóirat riportereként dolgozott. 1922 és 1924 között Weimarban élt, ahol a Bauhaus és Theo van Doesburg gyakoroltak rá nagy hatást. Berény is Németországba emigrált: Berlinben élt. Mindketten 1926- ban tértek vissza Magyarországra, ahol gyorsan a plakátművészet meghatározó alakjaivá váltak. Bár mindketten eredetileg festőművészek voltak, ez nem biztosított elegendő bevételt a megélhetéshez, a kereskedelmi grafikai viszont annál inkább.

Bortnyik és Berény művészeti irányelveit olyan, külföldön megismert irányzatok határozták meg, mint a konstruktivizmus, a Bauhaus vagy a De stijl. Munkáikat a funkcionalizmus jellemezte: plakátjaik egyszerűen értelmezhetőek, a szöveg könnyen olvasható, a formák pedig gondosan felépítettek és minimalisztikusak. A tipográfia a modernista plakátgrafika központi témája volt, melynek egyik legnagyobb megújítója a világhírű Bauhaus tanár és tipográfus, Moholy-Nagy László. Moholy tipográfusi munkája – különös tekintettel a Bauhaus Bücher sorozatra – a magyar grafikusok munkájának fontos forrásává vált. A modernista plakátgrafika a művészek és a hirdetők körében is nagy népszerűségnek örvendett. A hires olasz cigarettapapír gyártó, a Modiano egyike volt az első vállalatoknak, amelyek a kor legjobb művészeit kérték fel számos – máig hires – modernista reklámplakát megtervezésére.

Az Iparművészeti Iskola képtelen volt lépést tartani a grafika fejlődésének ütemével, de a magániskoláknak sikerült: Jaschnik Álmos iskolája mellett a Bortnyik által létrehozott Műhely számos meghatározó művész számára biztosította a megfelelő szakmai képzést. Többek között Konecsni György, Macskássy Gyula és Vásárhelyi Győző (Victor Vasarely) is a Műhelyben tanultak. Bortnyik 1933-ban publikált ‘Halotti beszéd a modern plakát felett’ című cikkében a modernista plakátgrafika végét hirdette. Az 1930-as években Berénnyel együtt új stílusban kezdtek el dolgozni: elhagyva az alap erős színeket előtérbe kerültek munkáikon a pink és pasztell tónusok, míg a geometrikus formákat plasztikus részletek, az éles éleket puha átmenetek váltották fel. Bortnyik búcsúja ellenére a modenrista plakát egészen a 2. világháború kezdetéig tovább virágzott.

Irsai István 1930 körül tért vissza Magyarországra egy rövid, Palesztínában töltött időszak után, ahol megalkotta az első modern héber betűcsaládot, a Haim-ot. 1930 után, Bortnyik és Berény után ő vált a modernista plakát 3. mesterévé. Az erdetileg építésznek tanult Irsai olyan márkák számára tervezett plakátokat mint a Nor-Coc, a Lampart, a Modiano vagy az Albus szappan. Irsai mellett Csemiczky Tihamér is modernista/konstuktivista stílusban tervezett plakátokat az 1930-as években – többek között olyan elektrotechnikai cégek számára, mint a Tungsram, a Standard vagy a Telefunken.

A modernizmussal párhuzamosan az art deco is megjelent a plakátművészetben. A nemzetközileg kiemelkedő stílus jegyében elsősorban Európában és Amerikában születtek gyönyörű plakátok. Magyarországon Bottlik József volt az art deco egyik kiemelkedő képviselője, aki rendszeresen készített plakátokat az elektronikai cég, az Orion számára – többek között az ő nevéhez fűződik a vállalat három fejű logója, melyet évtizedeken át használtak. A Metropolis című filmhez tervezett munkája egy igazi mestermunka.

Az art deco Magyarországon sajátos színezetet kapott a népművészet által, mely leginkább a turisztikai plakátokon volt tetten érhető: a népviselet és a tradíció gyakran modern art deco stílusjegyekkel párosult – többek között – Mallász Gitta és Konecsni György utazási plakátjain.

A két világháború közötti két és fél évtized mind Magyarországon, mind a világon a plakátművészet aranykorát jelentette, melynek a 2. világháború kitörése hirtelen vetett véget. Ugyan számos művészeti irányzat létezett egymás mellett, a korszakot leginkább mégis a modernizmus és az art deco határozta meg.

Szerencsi csokoládé bonbon kakaó (részlet)
Szerencsi csokoládé bonbon kakaó (részlet)

A korszak kiemelkedő művészei:

  • Bortnyik Sándor
  • Berény Róbert
  • Kassák Lajos
  • Irsai István
  • Réz-Diamant Tibor
  • Bottlik József
  • Deutsch Ernő József
  • Richter Aladár
  • Csemiczky Tihamár
  • Konecsni György
  • Gönczi Gebhardt Tibor


3. Egy rövid életű demokrácia plakáttörténete (1945 - 1949)

A következő időszak ugyan csak 5 évig tartott, mégsem lehet rá nem egy különálló fejezetként tekinteni. A korszak meghatározó alakja Konecsni György volt, a legfontosabb plakátok pedig propaganda plakátok, melyek leginkább a baloldali pártok megbízásából készültek. Számos kiemelkedó plakát született ebben az időszakban, melyek fő témái a háború, a háború utáni újjáépítés és az országba vetett hit voltak. A korszak legmeghatorozóbb plakátjai a Szociáldemokrata Párt megbízásából az 1947-es választáshoz készült munkák voltak. A kékcédulás választások néven elhíresült magyarországi országgyűlési választásokhoz olyan művészek készítettek plakátot, mint Tamássi Zoltán (Építünk - Szociáldemokrata Párt), Gábor Pál (Válassz háborút vagy békét) vagy Szilas Győző és Horváth László (közös munkájuk: Megvédjük a demokráciát, építjük az országot - Szociáldemokrata Párt).

Az 1948-ban megrendezett plakátkiállítás megerősítette a plakáttervezés új alapelveit: a maguk a művészek által szervezett kiállításon leginkább eredeti plakáttervek kerültek bemutatásra. Munkáik olyan szociális kérdésekre reagáltak, mint az újjáépítés, a társadalmi szolidaritás vagy a béke iránti vágy. A kiállítás népszerűsítésére a kor nagy grafikusai (Gábor Pál, Zala Tibor, Reich Lároly, Rohonyi Károly) által számos plakát született, melyek mind jó példái az új, tömör és erőteljes vizuális kifejezési módnak.

Az 1949-es választásokhoz készült plakátok már szocialista realista stílusban születtek és csupán egy választási lehetőség szerepelt a szavazócédulán. Ez a választás zárta le a magyar plakáttörténet egy meghatározó korszakát, melynek során számos kiemelkedő és meghatározó plakát született. Ezután a fejlődés erőszakkal megakadt egészen 1956-ig.

Tamássi Zoltán: Értelmiség, köztünk van a helyetek! 1945 (részlet)
Tamássi Zoltán: Értelmiség, köztünk van a helyetek! 1945 (részlet)

A korszak kiemelkedő művészei:

  • Konecsni György
  • Tamássi Zotán
  • Szilas Győző
  • Káldor László
  • Horváth Endre
  • Gábor Pál
  • Gönczi Gebhardt Tibor
  • Horváth László
  • Chy-DÉR
  • Somorjai Imre


4. Szocialista realista propaganda (1950 - 1955)

Az 1949-es választások után mélypont következett a magyar plakáttörténetben. A rendszer szigorúan megszabta, hogy kell egy plakátnak kinéznie, melynek eredményeként az ekkor született plakátok mindegyike kommunista vezetőket vagy a kor jól körülhatárolt szociális csoportjait ábrázolta tipikus, azonnal felismerhető, festményszerű kompozícióban. Ez a stílus felhasználta a kor jelképrendszerét: a búzamezők, az elégedett munkások, az optimista bányászok és a gyárak mind visszatérő motívumok a plakátokon. Az akkor érdektelen, ismétlődő és butított képi világ ma a tárgyiasított propaganda érdekfeszítő bizonyítékaként él tovább. A korszaknak azonban volt egy másik oldala is: a rossz minőségű papírra nyomott szocialista realista plakátok mellett az akkori nagyvállalatok megbízásából a legjobb grafikusok által tervezett gyönyörű kereskedelmi plakátok születtek export céllal, jó minőségű papírra nyomtatva.

Macskássy János - Fejes Gyula: Finomabb cigaretta: kellemesebb pihenés (részlet)
Macskássy János - Fejes Gyula: Finomabb cigaretta: kellemesebb pihenés (részlet)

A korszak kiemelkedő művészei

  • Konecsni György
  • Káldor László
  • Szilas Győző
  • Gábor Pál
  • Fejes Gyula
  • Macskássy Gyula
  • Macskássy János
  • Gönczi Gebhardt Tibor
  • Pál György
  • Bánki László
  • Bánhegyi Tibor
  • Czeglédi István
  • Köpeczi Bócz István

 

5. Az enyhülés időszaka - stílusok és technikák keveredése (1956 - 1970)

Az utolsó két időszakot a magyar plakáttörténet második aranykoraként is emlegetik, mely minden témában tetten érhető volt, mégis a kulturális és azon belül is a filmplakátok területén jelentett igazi kibontakozást. 1956 után az enyhülés időszaka következett: a rendszer által előírt követelések enyhültek, a grafikusok újra kibontakozhattak és - a kor meghatározó stílusirányzatainak hatásai mellett - saját egyedi formanyelvükön szabadon alkothattak.

A korszak legmeghatározóbb művészeti csoportja a Konecsni György segítségével Papp Gábor által létrehozott Papp-csoport, melynek tagjai voltak: Máté András, Darvas Árpád, Ernyei Sándor, Finta József, Görög Lajos, Balogh István, Szilvásy Nándor, Hegedűs István, Heinzelmann Emma, Sinka Mátyás, Zelenák Crescencia és természetesen Papp Gábor. A csoport tagjait nem egy egységes művészeti stílus tartotta össze, sokkal inkább a kiemelkedő művészeti alkotás iránti közös érdeklődés volt a kapcsolódási pont. A csoport által rendszeresen megrendezésre kerülő kiállítások mindig a grafika egy-egy jól körülhatárolható területe köré szerveződtek (például: tipográfia, borítótervek, plakátok, bélyegek, logó tervek, illusztrációk). A kiállításokkal a közönség és a vásárlók figyelmét szerették volna felhívni a minőségi grafika fontosságára. A Papp-csoport a magyar plakátművészet meghatározó szereplője volt, de mellettük számos további kiemelkedő grafikus is fontos szerepet töltött be ebben az időszakban: Bognár Árpád, Sándor Margit, Zala Tibor, Varga Győző, Gunda Antal, Muray Róbert, Müller Ilona, Tomaska Irén és Kovács Vilmos csak néhány név a kor említésre méltó alkotói közül.

Az enyhülés számos művészeti irányzatnak és a nyugati világ hatásainak is teret engedett. A korszakot számos különböző stílus és technika keveredése jellemzi: az expresszív festészet, a vonalrajz, a kollázs, a papírkivágásos technika és a fotómontázs mellett a tipográfia eszközei is gyakran megjelentek a plakátokon. Az alkotókra olyan művészeti irányzatok voltak hatással mint a pop-art, op-art, minimalizmus, a pszichedelikus művészet, a svájci tipográfiai stílus vagy az új realizmus.

Le boulanger de Valorgue filmplakát (részlet)
Le boulanger de Valorgue filmplakát (részlet)

A korszak kiemelkedő művészei:

  • Máté András
  • Darvas Árpád
  • Papp Gábor
  • Görög Lajos
  • Ernyei Sándor
  • Finta József
  • Balogh István
  • Szilvásy Nándor
  • Kemény György
  • Bognár Árpád
  • Kovács Vilmos
  • Vörösmarty Magda
  • Sándor Margit
  • Müller Ilona
  • Tomaska Irén
  • Benkő Sándor
  • Lengyel Sándor
  • So-Ky
  • Révész - Wigner
  • Szilas Győző
  • Zala Tibor
  • Lakner László
  • Bálint Endre
  • Varga Győző
  • Gunda Antal
  • Zelenák Crescencia
  • Gönczi Gebhardt Tibor
  • Kemény György
  • Vajda Lajos
  • Filo

 

6. Az underground kultúra és a neoavantgárd (1971 - 1990) 

Az utolsó két évtizedben a magyar plakát második aranykora tovább folytatódott, az aktuális művészeti irányzatok hatása mellett megjelent a művészek egy új generációja és a szocialista rendszer korlátai is lebomlóban voltak. A nyugati világ egyre inkább beszivárgott a vasfüggönyön keresztül: a nyugati filmek, a divat, a zene és a popkultúra egésze jelentős hatással volt a magyar társadalomra.

A Magyar neoavantgárd története 1967-ben kezdődött, az Iparterv csoport megalakulásával. A neoavangtárd művészek munkáikban gyakran nyíltan bírálták a rendszert, amiért hamar be is tiltották azokat és csak titokban, a ‘föld alatt’ alkothattak tovább. A kelet-közép-európai neoavantgárd, ugyan a nyugati irányzat alapjaira épült, politikai tartalma miatt azonban mégis lényegesen eltért attól. Az irányzat számos új művészeti kifejezési formát honosított meg: a land art, a konceptuális művészet, az előadó-művészet vagy az installációk mind a neoavantgárd révén jelentek meg Magyarországon is. Ezek az új kifejezési formák a plakátművészetre is hatással voltak. Míg a neoavantgárd alkotások csak egy szűk közönség számára voltak elérhetőek, addig az utcákon megjelenő plakátok az egész társadalomhoz szóltak. Ez által a plakát az új művészeti tendenciák kiemelt eszközévé vált, számos meghatározó neoavantgárd művész kiemelt fontosságot tulajdonított ennek a független művészeti formának.

A továbbra is aktív Papp-csoport mellett új művész csoportok alakultak ebben az időszakban: a Quintett (tagjai: Bakos István, Molnár Kálmán, Pecsenke József, Schmal Károly, Simonyi Emőke) és a Perspektíva (tagjai: Bakos István, Balla Margit, Bányai István, Felvidéki András, Helényi Tibor, Kemény György, Molnár Kálmán, Schmal Károly). A Perspektíva csoportban két tehetséges fiatal művész is feltűnt: Helényi Tibor és Bányai István, mindkettőjüket kiemelkedő rajztudás jellemezte. Helényi két forrásból merített ihletet: a popkultúrából (képregények és scifi filmek világa), illetve a reneszánsz és barokk festészetből. Míg az utóbbi leginkább kiállítás plakátjain jelenik meg, addig filmplakátjait inkább a popkultúra inspirálta. Utópisztikus filmplakátjain sokszor a filmben nem is szereplő lények tűntek fel. Helényi olyan klasszikusok számára készített plakátot, mint a Csillagok háborúja trilógia, a Robotzsaru, a Nyolcadik utas: a halál vagy a Harmadik típusú találkozások. Bányai István a pop art és a képregények világa mellett a korai modern művészetből is merített ihletet. Plakátjain gyakran jelennek meg klasszikus alkotások részletei (például Manet Olympia című festményének részlete megjelenik Bányai Hogyan felejtsük el életünk legnagyobb szerelmét filmplakátján). Felvidéki András szintén a kor kiemelkedő művésze volt, szürreális képi világát a képregények és a science fiction filmek mellett a kortárs festészet inspirálta.

Az 1980-as években új tendenciák jelentek meg a magyar művészetben: az új szenzibilitás jegyében néhány festő a folyamatosan változó és mindig megbotránkoztató neo avantgárd felől a klasszikus festészeti technikák felé fordult. Ez a változás a plakátművészetben is megmutatkozott: a filctollal, festékkel vagy temperával készült plakátok mind ennek az irányzatnak a jegyében születtek - többek között - olyan művészek által, mint Darvas Árpád, Balogh István, Kemény György vagy Schmal Károly. Emellett a 80-as éveket az underground zenei élet újjászületése és számos szubkultúra kialakulása is jellemezte. A magyar plakát is ekkor, 1985-ben ünnepelte 100. évfordulóját, melynek alkalmából egy évvel később, 1986-ban kiállítást rendeztek a Műcsarnokban '100 + 1 éves a magyar plakát' címmel.

Az 1987-ben megalakult új művészeti csoport, a DOPP (Ducki Krzysztof, Orosz István, Pinczehelyi Sándor, Pócs Péter) tagjainak nevéhez az 1989-es rendszerváltás során számos meghatározó politikai plakát kötődik. Az 1989-es rendszerváltás és az 1990-ben megrendezett első választások még lehetőséget adtak néhány ma is jelentősnek számító politikai plakát megszűletésének, 1990 után azonban a magyar művészeti plakát szinte teljesen eltűnt.

Helényi Tibor: Harmadik típusú találkozások 1981 (részlet)
Helényi Tibor: Harmadik típusú találkozások 1981 (részlet)

A korszak kiemelkedő művészei:

  • Kemény György
  • Molnár Kálmán
  • Schmal Károly
  • Bányai István
  • Pinczehelyi Sándor
  • Bakos István
  • Felvidéki András
  • Helényi Tibor
  • Árendás József
  • Orosz István
  • Tóth József
  • Oláh György
  • Molnár Gyula
  • Gyárfás Gábor
  • Pócs Péter
  • Ducki Krzysztof
  • Kulinyi István